Mikael Denut
Az IVAeris "felrobbantotta" a 168 óra weboldalát
Mikael Denut légtechnikai szakértő, a finn technikával és magas sztenderdekkel dolgozó IVAeris Kft. ügyvezető igazgatója az elmúlt hetekben látványos sikersztorit futott be a magyar médiában, hiszen 24 különböző médiumban jelent meg szakértőként, a 168 óra weboldalán pedig 4000 kattintást ért el már az első órában.

Az IVAeris PR sikersztori
Az elmúlt hónapokban szinte mindenki azon gondolkodik, hogyan faragjon le a fűtésszámlájából. Egy finn légtechnikai berendezéseket forgalmazó cég, az IVAeris Kft. pedig megtalálta a megoldást arra, hogy hogyan tartsa bent a meleget. A témára felfűzött PR-kampány hatalmas sikersztori lett: több mint 24 médiamegjelenést ért el, a 168 óra szerkesztőségéből pedig azt jelentették, hogy szinte felrobbant a számlálójuk, mert már a megjelenést követő első órában több mint 4000-en olvasták el a cikket.
Mikael mindig szívesen osztja meg a tudását a magyar partnerekkel, illetve mindenkivel, aki szeretne már akár az idei télen kevesebb energiát használni és ezáltal kevesebbet fizetni a fűtésért. Az általuk forgalmazott szellőztetőrendszerrel 85%-kal csökkenthető a szellőztetés során előforduló fűtési energiaveszteség. Többek között erről is szó esett a Mex Rádióban adott interjú során.
A PR-cikkel pedig akár Te is találkozhattál valamelyik népszerű online portálon, hiszen lehozta többek között a 168 óra, az Origo, a Profitline és a Borsonline.
Az összesített eredmények szerint több mint 5 millió forint értékben hozott a Langmar Kommunikáció Kft megjelenéseket az IVAeris Kft-nek, és ezért a sikersztoriért az IVAeris – még nyári áron – 600.000 forintot fizetett.
A cég weboldala 5 db DA 30 és 2 db DA 20 feletti linket is kapott, amivel bónuszként egy havi linképítést és legalább 100 ezer forintot takarítottak meg.
Ha egy téma sokakat érdekel, arra egyszerűen ráharap a média, és erőlködés nélkül több mint 20 helyen jelenik meg, méghozzá töredékáron.
Ezt Te is könnyen elérheted, az IVAeris Kft melegen ajánlja a Langmar Kommunikációt: https://langmar.hu